Rainer Maria Rilke - Mária élete

Letölteni Mária élete könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx

RAINER MARIA RILKE (1875-1926) a modern kori német irodalom megújítója. Lírai költészetét gyakran jellemzi gyermeki naivság, a szegények és az élet számkivetettjei iránti részvét, amely keresztény forrásokból táplálkozik. Bár hitét inkább rejti mint vallja, bibliás témákhoz és képekhez gyakran visszanyúl. Pályafutása során több verset írt Szűz Máriáról, kortársait mégis meglepte, hogy 1913-ban - már nagynevű és befutott költőként - szinte kis Mária-oltárt emelt egy versciklussal, melyet önálló kötetben is közreadott Mária élete címmel. Tizenöt költeményről van szó, melyek születéséről Rilke úgy nyilatkozott, hogy Mária-képek és Biblián kívüli szövegek vagy legendák ragadták meg a képzeletét. Ám mindenütt a kozmikus szépség kifejeződését keresi, amely sosem emberi kezdeményezésből, hanem az emberi lélek transzcendentális feltörekvéséből, kibontakozásából fakad. Farkasfalvy Dénes műfordítása nyomán a Mária élete először jelenik meg magyar nyelven. Az eredeti német szöveget is közlő jelen kiadvány minden versét egy-egy klasszikus művészeti alkotás illusztrálja; ezek közt megtalálhatjuk azokat is, melyek a költőt a versciklus megírására ihlették. - See more at: http://szitkonyvek.hu/termek/3774#sthash.3RjDIHSs.dpuf

Mária élete

Könyv adatok
Cím: Mária élete

Szerző: Rainer Maria Rilke

Kiadó: Szent-István-Társulat

Oldalszám: 112 oldal
Megjelenés: 2015. december 01.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789632775647

Olvasni online Mária élete könyv ingyen