Arany László - A földönkívüliek

Letölteni A földönkívüliek könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx

A Világegyetem végtelen. Térben és időben egyaránt. Valóban elképzelhetetlenek a benne lévő távolságok. Nem tudunk olyan nagy értéket mondani, ami ne lenne továbbra is határtalanul parányi az egészhez képest. Galaxisok tíz és százmilliárdjaiból álló, füzéres szerkezetű, gigantikus szuperhalmazok és képzeletünkkel fel sem fogható méretű üres területek töltik ki.

Ebben a felfoghatatlan méretű Világegyetemben nyüzsög az élet. A nyílt világűrben is!

Bármennyire is igyekeznek az emberiség múltját meghamisítani, bárhogyan és bármekkora költséggel is próbálják a földönkívüli élet nyomait elzárni előlünk, még a létét is sok esetben letagadni - mindez hiábavaló fáradtság. Ha valaki csak a földi élőlények tűrőképességét vizsgálja is, könnyedén rájöhet, már csupán azok is képesek lennének az egész Naprendszert benépesíteni! Ha pedig erre képesek, akkor meg is tehették, és bizonnyal meg is tették az elmúlt 5 milliárd évben. Vagy a földi élőlények, vagy a máshonnan származók.

Az idegen fajokkal való találkozásokra vonatkozó esetleírások száma bőven meghaladja a tízmilliót. Könyvünkben azokat a fajokat mutatjuk be - összesen 67-et -, melyek a leggyakrabban látogattak vagy látogatnak el hozzánk, történelmünkkel a legközelebbi kapcsolatban álltak vagy állnak, a jelen vagy a múlt embereire a legnagyobb hatást tették. Tesszük ezt azzal a tudattal és felelősséggel, miszerint a hivatalos álláspont továbbra is az, hogy "földönkívüliek márpedig nem léteznek". Legalábbis néhány ország vezetősége még mindig körömszakadtáig ragaszkodik ehhez az állásponthoz. Szerencsére egyre kevesebb van ilyen. Fejezzük ki azon vezetők számára viszont a tiszteletünket, akik a nyilvánosság elé mertek lépni a földönkívüli élet kérdésében, és merték vállalni, hogy gúnyolódók céltáblái legyenek. Miként a számolatlanul sok megfigyelő, s azok a kutatók is, akik ugyancsak felvállalták, hogy a szemtanúk megfigyeléseit feldolgozzák és nyilvánosságra hozzák.

Köszönet Mindannyiuknak! Nélkülük nem jöhetett volna létre ez a könyv.

A földönkívüliek

Könyv adatok
Cím: A földönkívüliek

Szerző: Arany László

Kiadó: Angyali Menedék

Oldalszám: 365 oldal
Megjelenés: 2017. március 29.
ISBN: 9786158033756

Olvasni online A földönkívüliek könyv ingyen

Arany László (Nagyszalonta, 1844. március 24. – Budapest, 1898. augusztus 1.) magyar költő és népmesegyűjtő. Arany János gyermekeként született Nagyszalontán. Legjelentősebb műve „A délibábok hőse”.

1844-ben született Nagyszalontán, Arany János és Ercsey Julianna második gyermekeként, nővére Arany Julianna volt.

Apjának kiemelkedése a paraszti sorból még bizonytalan volt, de ő már a kezdetektől fogva értelmiségi pályára készült. Gyermekkorának egyéniségformáló polgári légkörét erősen módosította, illetve az átlagos értelmiségi szint fölé emelte apjának költő és irodalmár volta, illetve az is, hogy apja bizonyos mértékig (vitatható nemességük tudata ellenére) mindvégig kötve érezte magát a parasztsághoz, amelyből származott.

Nem tudni, hogy Nagyszalonta és a szabadságharc emléke, illetve az ezt megelőző Petőfi-látogatások milyen módon befolyásolták az ifjú Arany Lászlót. Egy ilyen látogatás alkalmával írta hozzá Petőfi Sándor Arany Lacinak című versét. Ifjúi gondolkodásmódját a világosi fegyverletétel utáni évek és apja nagykőrösi tanárkodásának időszaka határozta meg. Magyarország történetének egyik legnehezebb korszaka volt ez. Ő azonban éppen ennek a tragikus időszaknak köszönhette azt a kitűnő iskolát, amilyen irodalmunkban valaha is osztályrészül jutott valakinek.

Székelyföldön gyűjtött népmeséit 1862-ben Eredeti népmesék címen adta ki. Apja, Arany János nyomdokain haladt, fő műve A délibábok hőse (1873) című verses regény; hősével, a beszédes nevű Hübele Balázzsal megalkotottak egy új figurát, a koncepció nélküli magyart, amolyan fordított Pató Pál urat. Műve tematikája miatt sokan az 1870–80-as évek „reményvesztett nemzedéke” tagjaihoz sorolták.

Apja halála után az 1885-ben Nagyszalontán megnyitott emlékszoba számára átadott több Arany János relikviát. Később ez a gyűjtemény képezte a szalontai Csonka toronyban 1899-ben kialakított Arany János Emlékmúzeum alapját. Sajtó alá rendezte apja irodalmi hagyatékát: Arany János hátrahagyott iratai és levelezése (1887–89).

1898-ban, ötvennégy éves korában halt meg. Életműve összesen öt kötet, ebből egy mesegyűjtemény, egy műfordítások, kettő tanulmányok, szépirodalmi alkotásai beleférnek egyetlen nem túl nagy terjedelmű kötetbe. Ebben megtalálható a fent említett "A délibábok hőse", irodalmunk egyik hibátlan remekműve. Csiky Gergely, Mikszáth Kálmán és a többi magyar író mind csak utána indultak el a realizmus útján, és csak kevesen érték el színvonalát.

Neje Szalay Gizella volt.

A földönkívüliek itt vannak