20. SZÁZADI MAGYAR NOVELLÁK1921 -1938

Letölteni 20. SZÁZADI MAGYAR NOVELLÁK1921 -1938 könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx

Antológia-sorozatunk második kötetében a két világháború közti magyar novellisztika közkedvelt nagyjaitól és igen-igen méltatlanul feledni hagyott szerzőitől válogattunk. Egymás mellett szerepelnek például Gelléri Andor Endre és Kádár Erzsébet, Krúdy Gyula és Földi Mihály, Tamási Áron és Bohuniczky Szefi remeklései. "Miért épp az 1938-as évet tekintettem a magyar novella szempontjából egy korszak végének - kérdi a szerkesztő, az új magyar irodalomtörténész-nemzedék kiemelkedő tagja, az új Móricz-monográfia szerzője, Szilágyi Zsófia. - A Nyugat egészen 1941-ig működött még, a huszadik század első felének novellisztikáját meghatározó Móricz Zsigmond csak 1942. szeptemberében halt meg (…), az 1938-ban kihirdetett zsidótörvények azonban a napilapokra és a könyvpiacra is végzetes csapást mértek. Hosszú-hosszú évtizedekre, mondhatnám azt is, hogy örökre eltűnt az a színes hírlapi világ, amely a század első évtizedeinél nehezebb körülmények között ugyan, de meg tudta teremteni a közeget a rövidprózai írások számára."

20. SZÁZADI MAGYAR NOVELLÁK1921 -1938

Könyv adatok
Cím: 20. SZÁZADI MAGYAR NOVELLÁK1921 -1938

Kiadó: Új Palatinus Könyvesház Kft.

Oldalszám: 302 oldal
Megjelenés: 2013. április 18.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789632741369
Méret: 124 mm x 183
Bolti készlet
Amennyiben az Ön által választott könyvesbolt neve mellett 1-5 szerepel, kérjük kattintson a bolt nevére, majd a megjelenő elérhetőségeken érdeklődjön a készletről és foglalja le a könyvet.
Baja, Family Center Líra Könyvesbolt
1-5
Baja, Family Center Líra Könyvesbolt
1-5
Baja, Family Center Líra Könyvesbolt
1-5
Baja, Family Center Líra Könyvesbolt
1-5

Olvasni online 20. SZÁZADI MAGYAR NOVELLÁK1921 -1938 könyv ingyen

Sajnos a szerző leírása még nem került hozzáadásra.